A fókuszolás és én

Teljes mértékben személyes és maximálisan saját megélésekre támaszkodó bejegyzés következik. Biztos sokatokban felmerült, hogy na de én, Gerda, miért épp a fókuszolás mellett teszem le a voksom? Egyáltalán hogy keveredtem ide? Mit ad ez a módszer nekem?

2017 körül járunk, mögöttem van már jó pár év beszélgetős terápia és közben azt érzem, hogy az a mélyebb réteg, ami érzem, hogy szeretne közölni valamit, mégsem jön a felszínre.

Mit csinál ilyenkor az ember lánya? Új vizekre evez. Bennem csak annyi fogalmazódott meg, hogy beszédben és agyalásban erős vagyok, valami olyan kéne, ami nem ezt a csatornát használja. Így jött elsőként Goda Gábor weight-flow-contactja - amit mindenkinek nagy lelkesedéssel ajánlok -, és aztán a így találtam rá fókuszolásra is.

Az is motivált - ekkor épp a KRE pszichológia szakán voltam hallgató - hogy egy olyan módszert ismerjek meg, amivel aztán segítőként is kipróbálhatom magam. 2 in 1. Ez volt kb márciusban, májusban meg már egy fókuszolás önismereti csoportban találtam magam.

Rögtön megfogott a csoport elfogadó, megengedő közege, hogy ugyan nem ismertük egymást, de az első pillanattól kezdve úgy éreztem, itt mindenki megoszthat álca és magyarázkodás nélkül bármit, lehet az, ami van.

Arra is emlékszem, amikor Árpád az első figyelembevezetést tartotta. Ültünk 10-en, néma csendben, és úgy éreztem, így ezzel a szeretetteli, mély figyelemmel még soha nem fordultam magam felé.

Ez aztán visszatérő élményem lett. Valahogy a fókuszolás megengedő fogalmazásmódja "csontig hatol", mélyre megy, olyan rétegeket szólít meg, amik nagyon régóta hallgatnak, amikről azt sem tudtam, léteznek.

Varázslatos élmény volt az első fókusz-kísérésem is. Ez az, amikor én megyek a folyamatommal, a másik meg engem tükrözve, támogatva jelen van velem. Hatalmas ereje van annak, hogy a társamtól verbális és non-verbális, teljeskörű figyelmet kapok. Nem ítélkezik, nem vár el, "csak" ott van, velem halad, támogat.

Többször fordult elő, hogy ebben a mély belső figyelemben, egyszercsak megmozdult a bal kézfejem. Korábban soha nem adtam ennek teret és figyelmet. És most lehetett. Lehetett nem a beszéd felől közelíteni, hanem a testre fókuszálni. A mozdulatra, a hozzá tartozó érzetekre. Az érzésekre, amiket a mozdulat hoz. Aztán arra is, hogy az egyes érzéseket a testemben hol érzem. Hogy milyen képek, szavak, emlékek társulnak a mozdulathoz.

Ebben nagyon más a fókuszolás nekem, mint bármelyik általam ismert módszer. Hogy a test felől közelít, a testhez csatol vissza, a testérzettel van együtt. Akkor is ha nehéz, amit a megélés felhoz és akkor is, ha örömteli, könnyed. És hogy aztán ebből egy teljesen új világ, bontakozhat ki, új nyelv teremtődhet, olyan emlékek törhetnek felszínre, amit valahova mélyre, a beszéd előtti rétegbe raktároztam el.