Az érem másik oldala - amikor én coacholok

Hogy ez milyen? Mindenekelőtt nagyon megtisztelő. Megtisztelő, hogy valaki a kérdésével, problémájával, élethelyzetével hozzám fordul. Általánosságok helyett, álljon itt egy folyamatleírás (a nevet és egyéb személyes adatokat megváltoztattam).

Virág októberben keresett meg, azzal, hogy nemrég került a csapata élére, új neki a vezetőszerep, nem igazán találja a helyét ebben az új feladatkörben. Éppen ezért a céljai is ezzel voltak kapcsolatosak:

1. magabiztosság növelése,

2. önálló döntéshozatal,

3. hatékony időkezelés,

4. saját és csapattársai feladatköreinek tisztázása

A február elejéig tartó 10 alkalommal ezeken a célokon dolgoztunk, amellett, hogy az aktuális munkahelyi kérdések, megélések behoztak új témákat, ráépültek az elsődlegesen meghatározott célokra.

Hogy néz ki egy ülés? Virág megérkezik, megkérdezem, hogy van, van-e bármilyen aktuális téma, amiről beszélni szeretne. Miért fontos ez a kérdés? Egyrészt, mert amin "pörgünk" sokszor nem enged közel a mélyebb témákhoz, másrészt mert maga az aktuális téma is az eredetileg meghatározott célokat szokta bemozgatni.

Mit csinálok én? Először is, és leginkább, teret és helyet biztosítok Virágnak, hogy mondhassa azt, ami éppen foglalkoztatja. A legtöbbször épp ez az aktív, értő figyelem az, amit a munkahelyen, a magánéletünkben nem mindig kapunk meg vagy nem úgy és nem akkor, ahogy és amikor szükségünk van rá.

Emellett sokszor foglalom össze, amit Virág mond. Egyrészt, hogy biztos legyek abban és ő is megbizonyosodjon, értem Őt. Az összefoglalás egyben értelmezés is. Kiemelem azokat a momentumokat, amik megragadták a figyelmemet. Azzal együtt, hogy lehet, Virág mást érez kulcsmomentumnak. Természetesen azzal haladunk, ami számára fontos, hiszen az egész ülés és folyamat főszereplője Virág.

Aztán, persze, kérdezek. Ha valaha tanultál coachingot, biztos ezerszer hallottad, hogy a jó kérdésen múlik minden. Szerintem nem. A minden a bizalmon, a biztonságos helyen (safe space) és az aktív figyelmen múlik. De igen, a kérdezés is fontos.

Egy hatékony ülésnek íve van. Van benne mélység, rálátunk összefüggésekre, jöhetnek nehezebb érzések és megélések, de nagyon fontos, hogy az ülésről Virág egyben menjen el, tudja mi merre hány méter, merre az előre.

Honnan tudom én és honnan tudja Virág, hogy az ülés és az egész coaching folyamat eredményes volt?

Egyrészt időről-időre ránézünk a célokra. Még mindig ugyanazok a célok, mint a folyamat elején? Ha nem, mik most az aktuális célok, mi hogy változott? Természetes, hogy ahogy haladunk a folyamatban és ahogy maga az idő is halad, a célok átalakuljanak.

Meg szoktam azt is kérdezni, hogy érzi Virág, ha októberben a magabiztossága 10-es skálán 3-as értékű volt, most milyen? Amúgy 7-es lett:) Az csodás, az 4 hatalmas nagy lépcsőfok!

És persze, látom is a változást, ami a 3-4 hónapban megtörténik: Virág máshogy gesztikulál, határozottabban mesél el egy-egy helyzetet, az egész testtartása megváltozik. Amit természetesen, meg is osztok Virággal.

És ami legalább annyira lényeges része a coachingnak, mint a nyitás, a célok meghatározása, az maga a lezárás. Ez a rész ad lehetőséget az összegzésre, arra, hogy melyik céllal mi lett, milyen erőforrásai lettek Virágnak, mire tud majd támaszkodni egy-egy kihívást jelentő feladatnál.

Nagyon szeretem a coachingban, hogy belelátok a kliens, jelen esetben Virág életébe egy kicsit, olyan ez, mint néhány fejezetet elolvasni egy könyvből. Megismerem őt, a számára fontos szereplőket.

Közben talán éppen azzal tudom kísérni és támogatni, hogy úgy avat be és úgy látok rá a témáira, hogy közben azért kívülálló is vagyok.

Köszönöm:)